2009. július 27., hétfő

sérültke

Megyünk Csatkára. Máté mindjárt szétkapja a gépet, de addig megírom a tegnapi bénázásomat. Voltaképp kb. elestem saját magamban meg a teraszajtóban, így lett kicsiny lényem különböző részein 1-1 sérülés, de azért kösz jól vagyok, meg utólag jókat nevetünk rajtam.
pace

2009. július 22., szerda

tábor

Táboroztatok a héten. Eddig mindenki túlélte, én is. Tegnap azzal kezdődött, hogy a játékosszatyrot fönnhagytam a buszon. Mehetett egy pár kört, de aztán valaki leadta, vagy a vezető megtalálta, mert délután a végállomáson sikerült visszaszereznem. Elég mázli. Úgy látszik ez egy különösen lúzerkedős nyár részemről. Namindegy. Ma tehát jobban tudtam szórakoztatni a gyerkőcöket, pl. a házikészítésű szet (vagy set?) is bejött nekik. Egész hamar megértették.

A hét nyertes kérdése, amit hozzám intéztek: "És hány éves kortól lehet ezt a munkát végezni?"
Megnyugtattam az szülőt, hogy már elvégeztem a fősulit.

2009. július 14., kedd

nyaralós

Hazajöttünk. Szép volt az idő. A strandon meleg, a kemping árnyékban. A Tisza-tó mondjuk elég hideg, de ha sikerült bemenni, akkor már jó. Hajókáztunk, meg bementünk a vízisétányra, láttunk sokféle madarat, és vízi növényeket. ("A békalencsékből mind béka lesz?") Jókat ettünk, fagyiztunk. Képek nincsenek nálam.

2009. július 4., szombat

családom és egyéb állatfajták, meg egy jótevő

Lustaság. Holnap már nem megyek fonni, mert elfáradtam. Elkészültem egy szennyestartó kosárral, ami óriás, sztem lesz majd róla kép. Egész pofás. Készült lámpaernyő, messziről elmegy..., meg van egy félkész esernyőtartó, ami szintén vizsgaesélyes. Ennyi tellett tőlem.
Szóval ez úgy nézett ki, hogy 4-ig kosár, aztán szűk másfél óra haza. Így tegnap is, amikor még palacsintát sütöttünk, meg tollasoztunk, és közben megjelent egy úriember az irattárcámmal, amit a buszon lelt meg. A durva, hogy észre se vettem, hogy elhagytam, talán ma ért volna meglepetés, ha kéri valahol az ellenőr a bérletem. Szóval nem semmi.

Vannak nálunk megint nyestek. Az első felfedezés tegnap éjjel volt, irtó hangosan motozott valami, aztán meg is mutatta magát a teraszon. Azóta beindultak, és össze-vissza rohangálnak a tetőben. Igen, úgy néz ki, többen vannak, feltehetően egy család, épp költözőfélben, a csemeték hangját ugyanis édesanyám a kertben vélte hallani. Amúgy cuki jószág, de mégis mit csináljunk velük??? Mindenesetre nem merek nyitott ajtónál/ablaknál aludni.

Rajtuk kívül ittjártak ma unokatesómék esküvői meghívót átadni, őket váltották nagyszüleim, szóval volt forgalom.
Jóéjt!

2009. július 1., szerda

hurrá

Kosárfonó "tábor" van mától vasárnapig.
Ma megadta magát a másik barna szandálom is, muszáj lesz újat venni.
Tegnap vettem egy gyönyörű anyagot konyhábavaló függönynek. Aaaannnyira szép és jó:) Csak be kéne szegni itt-ott, meg ilyenek. Ja, amúgy ajánlom: Jászainál lévő méteráru, mindenféle akciókkal.
Az Isten hozott az Isten háta mögött tényleg vicces film.