Hihetetlen, ami velem történt. - S az érzésről eszembejutott az Amelie idevágó része, amikor Dominique Bredetau meséli a kocsmában, hogy a telefonfülkében megtalálta gyerekkori emlékeit. - Nos én tegnap Szentendrén bementem egy cipőboltba. Épp egy idős néni próbálgatott cipőket. A beszéde és a medálja miatt olyan furán ismerős volt, mintha ő lenne az a bizonyos kanadai rokon. Dehát ugye néni-néni. Úgy dobogott a szívem, ezt ki kell deríteni. Szóval megkérdeztem a fickót, aki vele volt, hogy honnan jöttek, mert olyan ismerős a néni. Erre ő aszondja, Kanadából, hangjában érezni a kételkedést. Mire én: akkor ő az Erzsi néni, én meg én vagyok. Aztán a néni is odakérdezett, hogy mivan, mivan? Well, kiderült, hogy tényleg ő az, öregapám tesójának a felesége. Jó ideje nem láttuk, nem is hallottunk róla, azt se tudtuk, él-e még. Aztán kiültünk valahova egy ginre, olyan jó volt az egész, ő is teljesen le volt döbbenve. Elsoroltam kivel mi van, hogy én meg most megyek férjhez. Még pár napot van Mo.-n, szóval rábeszéltem, hogy szombaton jöjjön föl, úgyhogy a polgári utánra is van program, remélem tényleg jön.
Hú, tisztára bizarr az egész, nem tudom átadni...
Hú, tisztára bizarr az egész, nem tudom átadni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése