Tegnap voltunk csokibárban (Noir Choco Bar) Benedek cimborámmal. Ritka eset, hogy hétfőn összefutottunk cseten és még a héten tudtunk is találkozni. Jó vala. Egyrészt jó volt a hely, finom volt a mandulás forrócsoki meg a banános nyalánkság is. Másrészt jót tudtunk beszélgetni szakmai dolgokról (mert ő is napközistantó), meg mindenről, ami kikívánkozott. Lehetett sírni meg nevetgélni. Olyan vele beszélgetni, hogy jó volna felvenni diktafonra, hogy emlékezzek dolgokra, vagy hogy megértsek dolgokat, amit ott helyben esetleg nem sikerül. Mert ő ilyen mélyen gondolkodós, lelkizős, de abszolult jó értelemben, szóval olyan hihetően elszállós és értelmesen jámbor. Hogy érthetőbb legyen: végülis eldöntötte, hogy lelkész lesz, amin már rég filózott. Szóval igazából ő a legmélyebben hívő ismerősöm és árad belőle ez a fura életérzés, amit lehet irigyelni, vagy csak értetlenül állni előtte, vagy örülni neki, hogy ő ilyen, vagy nemtom. És jó volt, hogy mikor én meg jöttem a nagyon emberi hülyeségeimmel, visszaigazolást kaptam azzal, hogy bizonyos dolgokat mégis egyformán látunk.
Különben rájöttem, hogy vannak a sztenderd dolgok, amiket elmondok ennek, meg annak, meg amannak, szóval folyton ismételgetem magam, de máskülönben meg magamban beszélnék, és az sokkal cikisebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése